Goodwill Group

Goodwill Group

Nem ilyen újévi köszöntést vártál?

2020. január 09. - Makó Gábor

Elindult az új év, múlik már a bejglisokk, a kajakóma és a szilveszteri bulik hatása, túlestünk az első munkanapokon is. Kezdünk belerázódni ebbe a 2020-as esztendőbe…

nicole_happiness_workplace.jpg

Ezért gondoltam, hogy most még az elején érdemes némi útravalóval elindítani téged ebben az évben is.

Hát, ez egy rendhagyó újévi jókívánság lesz!

KÍVÁNOM NEKED, HOGY 2020-BAN LEGYÉL JOBB EMBER, MINT TAVALY!

Mielőtt faragatlannak gondolnál, vagy olyan valakinek, aki leértékel téged, az eddigi viselkedésedet, a működésedet, kérlek olvasd el a magyarázatot ehhez a jókívánsághoz!

Miket szoktunk mondani egymásnak az év első napján?

„Boldog új évet!” – hangzik el legtöbbször. „Szerencsés 2020-at!” jókívánságba is belebotlunk….

Nem hiszek a szerencsében.

Pontosabban: A boldogság és a siker elérésében nem a „szerencse-faktort” helyezném előtérbe. Túl nagy luxus lenne a szerencsére bízni azt, hogy milyen lesz az egész 2020-as esztendőnk, nem?

Azt gondolom, hogy az ember többnyire olyan mértékű sikerre és boldogságra tesz szert, amilyet képes megteremteni. Amit a legjobb tudása szerint ki tud hozni a rendelkezésre álló körülményekből, feltételekből és lehetőségekből.

Egy okos ember ezt mondta:

„Ha többet akarsz, neked kell többé válnod.”  (Jim Rohn)

A többet itt ne csak mennyiségre értsük. Mondjuk ne csak pénzre vagy vagyonra. A több és a jobb dolgok eléréséről szól számomra ez a gondolat.

Több és jobb ügyfélről, több és jobb munkatársról, több és jobb emberi kapcsolatról, több és jobb minőségben együtt töltött időről a gyerekeinkkel és a családdal, több örömről és boldogságról.

Valamennyivel eddig is rendelkeztünk a fentiekből. Annyival, amennyit ki tudtunk magunkból hozni.

Ha a jelenlegi szintünknél több és jobb dolgot szeretnénk elérni, akkor nekünk kell többé és jobbá válni ahhoz, hogy erre képesek legyünk!

Ezért végső soron ezt kívánom neked a most startolt esztendőre:

Kívánom, hogy szerezd meg mindazt a tudást ebben az évben, amivel jobb értékesítővé, jobb szakemberré, jobb vezetővé, jobb férjjé, feleséggé, szülővé, összességében jobb emberré válhatsz!

Kívánom, hogy ennek következtében jobban és eredményesebben tudd végezni a magad által választott tevékenységeidet!

Egyúttal azt is kívánom, hogy a fentieknek köszönhetően képes legyél elérni minden kitűzött célodat!

És ha ebben csak egy picivel is tudunk majd segíteni,

  • ha egy gondolattal,
  • egy ötlettel, 
  • egy vezetői eszközzel, 
  • egy jó tréninggel vagy konzultációval, 
  • vagy csak egy biztató szóval tudunk majd támogatni, 

akkor már mi sem feleslegesen töltöttük itt az időt a FÖLD nevű bolygón.

Mert akkor mi is közelebb kerülhetünk a saját FŐ célunkhoz:

Megértést és alkalmazható tudást adni az embereknek a cégműködtetésről, szervezésről, megalapozásról és személyzetkezelésről, valamint a hétköznapi életben is jelentkező problémák okairól és azok megoldásáról.

Hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon legyen több sikeresen működő vállalkozás és olyan ember, aki a munkahelyi és családi környezetében nagyobb biztonságban és harmóniában tud létezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://goodwillgroup.blog.hu/api/trackback/id/tr9515401252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása