Goodwill Group

Goodwill Group

Miért "vigyázz" a gondolataidra?

2017. augusztus 02. - Makó Gábor

Az emberek, de sokszor még az orvostudomány is értetlenül áll olyan csodák előtt, ami az ő tudásuk alapján nem következhetne be.

mind.jpg

Olvastam egyszer egy nőről, akit Wilma Rudolphnak hívtak.

Ő volt az első női atléta, aki egy olimpián 3 aranyérmet nyert. Mindezt az 1960-as római olimpián. 100 és 200 m-es síkfutásban és a 4 x 100 m-es váltófutásban lett aranyérmes.

Ez már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény, mert kevés ember képes ilyen bravúrra.

De amitől igazán különleges ez a történet, az most következik:

Wilma 1940-ben koraszülöttként látta meg a napvilágot. Négy évesen skarláttal és tüdőgyulladással került kórházba. Gyermekbénulás következtében az egyik lábára teljesen lebénult.

Édesanyja kitartásának köszönhetően - aki hetente kétszer hordta egy, a feketék számára kijelölt, 50 mérföldre fekvő kórházba kezelésre - sikerült évek múlva lábra állnia.

Tíz éves korában tanult meg újra járni.

És ezek után lett háromszoros olimpiai bajnok.

Azt gondolom, hogy a kitartás, a hit, a küzdeni tudás, az anyai szeretet és törődés legszebb példáinak egyike. 

És van itt még egy gondolat. Egy interjúban egyszer ezt mondta: 

Az orvosaim azt mondták, hogy sosem fogok újra járni. Édesanyám azt mondta, hogy fogok. Édesanyámnak hittem.

Az embereknek vannak elképzeléseik arról, hogy mit szeretnének elérni az életben. Ezekről álmodoznak már gyerekkoruk óta. Aztán vannak elképzeléseik arról, hogy mit hogyan lehet megcsinálni.

Aztán persze van egy sor elképzelés is az emberek fejében, hogy mit hogyan nem lehet megcsinálni, miért nem fog sikerülni, mi egyenesen lehetetlen, stb…

A siker és a kudarc között az egyik legfontosabb tényező, hogy melyik gondolatnak adunk teret. Melyiket hagyjuk erősödni, melyiket tápláljuk jobban. És milyen gondolatokat közvetítő emberekkel vesszük körbe magunkat.

Mert az ember legnagyobb teremtő ereje a saját gondolataiban rejlik!

wilma_rudolph.jpg

Az élet nagy alapigazsága:

Az ember nem tud tartósan más eredményeket elérni egy területen, csak olyat, amilyen szintű megoldásokkal fejben rendelkezik az adott terület problémáira.

Ha egy vállalkozásban sikeresen működtetnek valamit, az azért van, mert arra a dologra van egy sikeres megoldás a vezetők és az ott dolgozók fejében.

Ha egy vállalkozásban valami nem jól működik, nem jó eredményeket hoz, az azért van, mert arra a helyzetre nincs meg még a jó megoldás, vagy kifejezetten rossz megoldások vannak az ott levő vezetők és dolgozók fejében.

Ennyire egyszerű. Ne bonyolítsuk túl. Hiszen ha lenne az adott nehézség kezelésére jó megoldásuk, akkor az már nem is lenne nehézség.

Hát ezért vigyázzon mindenki a gondolataira! Mert nagyjából már ott eldől, mi lesz az eredmény!

 

►►►►

Ingyenesen letölthetsz egy vállalkozóknak szóló esettanulmány gyűjteményt, számtalan hasznos tanulsággal fűszerezve: Klikk!

Ha szeretnéd a vállalkozásod teljesítményét megnövelni, vagy bármilyen céges kérdés merül fel benned, akkor írj egy emailt a következő címre: gabor.mako@goodwillgroup.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://goodwillgroup.blog.hu/api/trackback/id/tr4312704007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hosszú Haj 2017.08.03. 09:16:36

Ez nagyon megható történet, de baromság. Ezt tanulmányozd: en.wikipedia.org/wiki/Survivorship_bias

Goodwill Group 2017.08.19. 23:50:16

@Hosszú Haj: Szia Hosszú Haj! :) Igen, ez is egy nézőpont vagy vélemény, amit Te képviselsz vagy elfogadsz igaznak. És ha a Tied nem ugyanaz, mint az enyém, azért én még nem mondom rá, hogy baromság. Nem jó beszélgetési alap
Pedig pont klassz egy ilyen fórum, ha tudunk azonosságokban és különbségekben gondolkodni, és arról nézőpontokat egyeztetni. És ha mindezt nyitottsággal és a másik nézőpontját is tiszteletben tartva kommunikálunk, még akkor is nő egymás felé a tiszteletünk, ha nem azonos teljesen az álláspontunk!
Hajrá!
süti beállítások módosítása